Azt remélem, hogy ez a poszt nem visz be a sűrűbe – sem engem, sem mást – és miközben fogalmazom, igyekszem felidézni, mennyi módon hallottam ezeket a kifejezéseket a fenntarthatóságra neveléssel kapcsolatban.

Ami, ugye, feltűnően közös a három fogalomban, az a végük: -diszciplinaritás. A diszciplína latin eredetű szó, a discipulus (növendék) szóból származtatják, és disciplina jelentésében oktatást, képzést, tanítást, módszert és tudományágat is értenek alatta, míg az idegen szavak szótára magyar jelentésében a tudományág, tudományterület, továbbá a fegyelem és fegyelmezettség jelentéseit hozza. Most én legfeljebb abban tartok majd diszciplínát, hogy szépen sorra fogom venni a három kifejezést értelmezési lehetőségeit, majd a fenntarthatóságra nevelés szempontjából a jelentőségüket is. És kicsit arra is kitérek majd, hogy a tudományos munka szempontjából hogyan értelmezik ezeket. Kezdjük is!

Multidiszciplinaritás

A multidiszciplinaritás esetén a multi- a sokat jelenti. Abban más, mint az interdiszciplinaritás (lásd minddjárt), hogy itt nem a tudások és megismerésmódok egyfajta összeolvadásról, sokkal inkább különböző területek csapatmunkájáról van szó. A multidiszciplináris megközelítés során ugyanis a különböző nézőpontok egymás mellett, de egymástól függetlenül, egymással nem ötvöződve érvényesülnek. Ennek eredményeként a különböző fogalmak, módszerek és eredmények együttese járul hozzá egy probléma megoldásához.

Kritikusabb hangok (például Petri) a multidiszciplinaritást inkább csoport- és nem csapatmunkának tekintik. Így fogalmaz: “A hatás inkább additív, mint integráló. A projekt általában rövid életű, és ritkán történik hosszú távú változás abban, ahogyan a multidiszciplináris projektek diszciplináris résztvevői a saját munkájukra tekintenek.”

Ennek ellenére a multidiszciplinaritás munka gyakorlatilag az élte számos területén (így a termelésben és a versenyszférában is) a mindennapok része.

A multidiszciplinaritás az oktatásban is gyakran megjelenik. Eleve ennek kiépülését várjuk pusztán attól, hogy a tanulót több diszciplínával való találkozásnak tesszük ki. Sokszor ennek ellenére nem épül ki multidiszciplináris tudás – ahogy a már hivatkozott Petri, de más szerzők is levezetik – , még a felsőoktatásban sem. A multidiszciplinaritás kiépülését segíti a fenntarthatóságra nevelésben minden olyan csoportmunka, amely egy-egy különböző részterület tudásának felhasználását várja el: ez kiválóan illeszkedik a fenntarthatósággal kapcsolatos problémák komplex természetéhez, és a tanulók számára jó gyakorlóterep lehet az interdiszciplinaritás megértéséhez is.

Interdiszciplinaritás

Az előbbiekben már kibontott diszciplína elé került az inter- előtag, ami a köztesre utal. Merthogy az interdiszciplináris terület olyan tudományterület vagy tudományág, amely két (vagy több) tudományterület ismeretanyagának, módszereinek, megismerési módjainak kölcsönhatásából, összekapcsolódásából alakult ki, mintegy ezek vegyülékeként, és ezáltal újszerű szemléletmóddal vizsgál bizonyos problémákat. Vagyis integratív. Ilyen például a biokémia, amely a kémia és a biológia egyes vizsgálati módjainak (és saját, ezek kapcsolatából fejlődött további kísérleti módszereknek) a segítségével tár fel és ismer meg biológiailag jelentős anyagokat és folyamatokat. Az interdiszciplinaritás tehát az a jelenség, amikor olyan különleges vagy összetett, egy-egy klasszikus tudományág vagy módszer eszköztárával teljességgel nem felmérhető jelenségek, problémák vagy objektumok vizsgálatához több megismerésmód összekapcsolásával jutnak el.

A fenntarthatósággal kapcsolatos összetett jelenségek és problémák egy része interdiszciplináris módszereknek köszönhetően vált ismertté.

A fenntarthatóságra nevelés területén az interdiszciplinaritás kulcsjelentőségű. Mivel a fenntarthatósággal kapcsolatos problémák és megoldások nem a klasszikus tudományterületek határain belül értelmezhetők, hanem (azokat tiszteletlenül átlépve) rendszer jellegűek, összetettek és átfogók, ezért még a diszciplináris felépítésű klasszikus tanítás során is fontos lenne rámutatni arra, hogy a fenntarthatóság témáiban egy-egy diszciplína módszerei hasznosak, de önmagukban nem célravezetők. Mindez nem jelenti azt, hogy megismerésük haszontalan – hiszen enélkül inter-, multi- vagy transzdiszciplináris kontextusban sem tudjuk alkalmazni az így felgyűlt tudást és módszereket. De azt sem jelenti, hogy mielőtt “mindent” (már ha egyáltalán lehetséges is ez bármely diszciplína esetében) vagy az “alapokat” (amennyiben ez egyértelműen körülhatárolható) elsajátított volna a tanuló, ne kezdhetne interdiszciplináris munkába. A komplex tematikus programok, a témahetek, a témanapok, a komplex projektek mind tükrözhetik az interdiszciplináris szemléletet. (Noha klasszikusan inkább a multudiszciplinaritást jelenítik meg.)

Anélkül, hogy valaki az interdiszciplináris munkába belekóstoljon, az interdiszciplinaritás kiépülését várni – nos, legalábbis naivitás, ha nem dőreség. A szakirodalom szerint a multidiszciplinaritás (lásd előbb) sem alakul ki minden tanulóban vagy hallgatóban magától – hát még a megismerés- és szemléletmódok ötvözete.

Ridovics Anna és munkatársainak Interdiszciplinaritás című kötetének (amelyben a szerzők biológiai, kémiai, ásványtani, fizikai, történelmi, régészeti, művészettörténeti ismeretek és módszerek integrálásával, az ismeretelemek ötvözésével és más kontextusban való értelmezésével nyert tudásukat gyűjtötték össze) fülszövegében így fogalmaznak:

” Ma már nem elég, hogy a tudósok a maguk jól lehatárolt területén elmélyült vizsgálatokat végezzenek. Más távlatokat, magasabb szintű eredményeket kínál a több tudományág összefogásával folyó kutatás.”

Ann Crabbé Interdiszciplinaritás és fenntarthatóság című kötetfejezetében egyértelművé teszi, hogy az interdiszciplinaritás szükséges a nagy fenntarthatósági kihívások leküzdéséhez, mert az interdiszciplinaritás lehetővé teszi a kihívások rendszerszintű megértését és a kollektív tudásépítést, valamint megkönnyíti az egymástól való tanulást. Szépen ír arról is, hogy bár a diszciplína tantárgyi értelmezése már a középkortól ismert, a mai értelemben vett diszciplináris területek a XX. század elején, míg az interdiszciplinaritás – különösen környezetvédelmi vonatkozásban – az 1960-as, 1970-es évektől kerül csak a tudományos gondolkodásba: és bár még ma sem általánosan alkalmazott, nagyon hasznos volna mind szélesebb kiterjesztése a pontosabb megismerés érdekében.

Mára az interdiszciplinaritás a tudományos kutatásban elfogadottá vált.

Transzdiszciplinaritás

A transzdiszciplinaritás lényege, hogy nemcsak tudományos, hanem azon kívüli szempontokat, tudásokat és módszereket is bevon a jelenség, folyamat, probléma vagy objektum vizsgálatába. Úgy keres megoldásokat, hogy a különböző szereplők együttműködésére, kollaboratív, kölcsönös és kumulatív tudásépítésére alapozva újszerű módszereket, megismerésmódokat és tudásokat alkalmaz.

A transzdiszciplinaritásban az elméleti és gyakorlati tudás és értelmezés egyszerre jelenik meg. Integratív, mint az interdiszciplinaritás, de nem csupán a diszciplináris tudásokat ötvözi, hanem az azon kívül álló tacit tudásokat, sőt, egyéb elemeket is.

A transzdiszciplináris munka – akár a közösségi kutatások – alkalmas arra, hogy a résztvevőkben elköteleződést alakítson ki, és a tudásépítés folyamatában többirányú információáramlást tegyen lehetővé.

A fenntarthatóságra neveléssel kapcsolatos kompetenciamodellekben a transzdiszciplinaritás rendre szerepel. Általában azt értik alatta, hogy a különböző tudás birtokosaival hogyan képes a nevelő vagy a tanuló együttműködni a kölcsönös tudásépítés érdekében. Hangsúlyozzák, hogy bármely szereplőnek vagy érdekcsoportnak lehet olyan speciális tudása (ideértve a helyi tudásokat, a hitkérdéseket vagy akár a hiedelmeket is) egy-egy jelenséggel, folyamattal vagy objektummal kapcsolatban, amelyek azon túl, hogy gazdagítják, árnyalják az összképet, új tudás, vizsgálati módszer vagy megoldás alkotásához vezethetnek. A transzdiszciplinaritást segíti, ha a közösség tagjainak megszólításával oldanak meg a tanulók feladatokat, vagy közösségi (kutatási, vizsgálati) módszerekkel tárnak fel jelenségeket, problémákat a tanulás folyamatában. A fenntarthatóságra nevelésben a transzdiszciplinaritás azért is jelentős, mert a valós problémahelyzetekben való kommunikációra, együttműködési készségekre, a közös nyelv és értékkészlet azonosítására is felkészít – amelyek a fenntarthatósággal összefüggő komplex problémák megoldásában nélkülözhetetlenek.

A tudományos életben a transzdiszciplinaritás gondolata viszonylag új, de számos területen vannak olyan kutatási kezdeményezések, amelyek alkalmazásával kísérleteznek.

Rigolot így ír erről tanulmánya bevezetőjében:

“A transzdiszciplinaritást általában a tudományos területen nem aktív érintettek bevonását jelenti a tudástermelés folyamatába. A transzdiszciplinaritás ígéretes fogalom, de a világ legégetőbb problémáinak hatékony kezelésére való képessége még fejlesztésre szorul. A transzdiszciplinaritás számos tipológiáját javasolták, általában elméleti és gyakorlati dichotómiával (1. mód/2. mód), és az erőfeszítések a különböző típusok közötti lehetséges kapcsolatokra összpontosítottak. Az elmúlt két évtizedben azonban a transzdiszciplinaritás olyan mértékben érlelődött, hogy a klasszikus elméleti és gyakorlati különbségtétel egyértelműen korlátozottnak tűnik. Ebben a cikkben a vita újrakeretezését javasoljuk úgy, hogy a transzdiszciplinaritást új tudományágnak és létmódnak tekintjük. (…) Ha a transzdiszciplinaritást létmódnak tekintjük, az elválaszthatatlan a személyes élettől, és messze túlmutat a kutatói szakmai tevékenységen. (…) A transzdiszciplinaritás mint tudományág és a transzdiszciplinaritás mint létmód komplementaritást mutat a kutatók személyes beállítottsága és a tudományos életben való megnyilvánulási tere tekintetében. A javasolt megkülönböztetés felveti a tudat státuszának kérdését is a transzdiszciplináris projektekben, ami termékeny vitatott téma lehet a transzdiszciplináris kutatói közösség számára.”

Források:

https://lexiq.hu/interdiszciplinaris

Crabbé, A. (2019). Interdisciplinarity and Sustainable Development. In: Leal Filho, W. (eds) Encyclopedia of Sustainability in Higher Education. Springer, Cham. https://doi.org/10.1007/978-3-030-11352-0_215

Jeffrey Evans: What is Transdisciplinarity? (blogposzt, July 29, 2014)

Petrie, H. G. (1992). Interdisciplinary Education: Are We Faced with Insurmountable Opportunities? Review of Research in Education, 18, 299–333. https://doi.org/10.2307/1167302

Rigolot, C. Transdisciplinarity as a discipline and a way of being: complementarities and creative tensions. Humanit Soc Sci Commun 7, 100 (2020). https://doi.org/10.1057/s41599-020-00598-5