Ha terítékre is kerül a kommunikációs vagy konfliktuskezelési készségek fejlesztése tanórai keretek között, az általában kompetitív formát ölt. Azaz a jó érveléssel, a mások meggyőzésével vagy vitában való “legyőzésével” foglalkozunk. A kooperáció általában kimerül az (egyébként szerencsére általában igaz) erkölcsi lózungok hangoztatásában, amikből (sajnos) nehéz tanulni. Az alábbiakban egy konkrét, megértést és érzékenyítést segítő játékos technikát ismertetek.

Az érvek megsemmisítése, a rejtett ellentmondásokra való rávilágítás, a másik verbális legyőzése hatalmas sikerélményt tud adni. A jó vita igazi adrenalinbomba, nem csak résztvevőként, de a tükörneuronoknak hála nézőként is. Nem véletlen, hogy a médiában is több vitát látni, semmint konszenzuskeresést. Szójátékkal akár azt is mondhatjuk, hogy a vita éltető. Édes vita! De vajon az ellentéte mindenképpen unalmas kell legyen?

Nem feltétlenül! A vita komplementerét nevezzük most szótagcserével “tavi”-nak, amit azt egyelőre csak annyit fejez ki, hogy majdnem ugyanarról van szó, csak néhány dolgot kell megfordítanunk. Ha kihívásként nem a másik álláspontjának legyőzését, hanem minél pontosabb visszaadását tűzzük ki, ugyanolyan intenzív élményt biztosíthatunk.

A játékos feladathoz a vitához hasonlóan ugyanúgy két félre (vagy két csoportra) van szükségünk, akik valamilyen témában radikálisan eltérő véleményen állnak. Szükség van továbbá egy szimbolikus tárgyra (ami lehet akár egy toll vagy kréta is), amelyet át kell adnunk az első felszólalónak. A mi feladatunk facilitátorként pusztán a forma fenntartása és támogatása.

Az eltérések ott kezdődnek, miután az első felszólalás megtörtént. Ezek után a másik félnek meg kell próbálnia a saját szavaival minél pontosabban visszaadnia a másik álláspontjának lényegét.

Hogy sikerült-e, azt az első felszólaló döntheti csak el. Ha nem sikerült volna, sincs semmi baj (ez a gyakoribb), ekkor az első felszólaló elismétli, kifejti vagy pontosítja az álláspontját, és a másik fél is addig próbálkozhat, amíg teljességgel vissza nem tudja adni a másik álláspontját.

Ha sikerült visszaadni, akkor az első felszólaló átadja a szimbolikus tárgyat a másik félnek, és megcserélődnek a szerepek. Most ő fog álláspontot foglalni és a másik próbálja mindezt saját szavaival visszaadni. Ez addig folytatódik, amíg a felek közös nevezőre nem jutnak vagy meg nem unják a dolgot.

A technika trükkje, hogy lényegében mindkét fél azon dolgozik, hogy minél jobban megértse a másik nézőpontját. Addig nem mondhatja el ugyanis a sajátját, amíg a másikét nem sikerült annak kritériumai alapján megértenie. Egyfajta versengés folyik tehát a másik megértésében, ez adja a tevékenység feszültségét.

A “tavi módszer” lényegében az érzékenyítés egyik leghatásosabb módja. A nézőpontváltással elkerülhető a szalmabáb érvelés, valamint megalapozhatunk az attitűdváltásnak.

A vitákban a beszélgetés strukturálisan is az álláspontok bemerevedéséhez vezet. Ezzel ellentétben itt folyamatosan közelednek egymás felé az álláspontok. A résztvevők pedig úgy viselkednek, mint azok víztömegek, amelyek a vízgyűjtő terület azonos pontja felé szivárognak a gravitáció folytán, míg végül közös tóba gyűlnek össze. A közös nevező megtalálását segítő módszer már csak ezért is “tavi”.

Zárásképpen csak annyit üzennék: A megértés nem egyetértés. Bárkit megérthetsz, de nem kell senkivel egyet értened.

Hartyándi Mátyás
mentálhigiénés játékpedagógus