A storyline (kerettörténet) módszert Skóciában találták ki, tanulási nehézségekkel küzdő, motivációjukat vesztett gyerekek számára. Olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1965-ben tantervi szinten is bevezették az általános iskolákban. A sikerek nyomán hamar elterjedt és alkalmazták Nyugat-Európa más országaiban is: Nagy-Britanniában, Dániában, Hollandiában, Izlandon. Először a környezeti nevelésben, a természettudományi tárgyak tanításában, különböző korú gyerekek oktatásában használták.

A módszer jellemzője, hogy középpontjában egy történet áll. Ezt a történetet vagy mesét kulcskérdések köré alkotják. A kulcskérdések egy-egy problémát vetnek fel, amit a tanulóknak kell megoldaniuk, ez viszi előre a történetet. Így válnak a tanulók részeseiévé a történetnek. Tehát ahhoz, hogy tovább tudjanak haladni, aktív közreműködésre van szükség, így a motiválatlan diák is motiválttá válik.

Nagy előnye a módszernek, hogy nem csupán egy tantárgyhoz kapcsolódik, hanem egy témakörben több tantárgy is koncentrálódhat. Kulcskompetenciák fejlődnek és a fejlődik a  gyerekek kreativitása is.

A tanári szerep is átalakul, hiszen ő lesz a folyamat elindítója és mesélője. Ő az, aki a kérdéseket felveti, de a megoldásra a gyerekeknek kell rájönniük, így facilitátorrá válik, aki szemlél, olykor segít, viszont ő is részese a közös történetnek. Partneri viszonyt teremt pedagógus és diák között. A tanár megtervezi az események láncolatát („line”), a diákok pedig alkotják és fejlesztik a történetet („story”).

A „line” tartalmazza a tantervi tartalmakat, gyakorlati ismereteket, fejlesztendő készségeket, a „story” biztosítja a történet megélése közben megjelenő érzelmek, benyomások által a motivációs bázist.

Alkalmazható ez a módszer tanórákon, egy adott anyag feldolgozásánál, vagy akár több órán át is, egy témakör kibontásánál. De akár egy egész tanéven át is alakíthatnak egy történetet, mely tartalmazhat új ismeretek átadását és sorozatos visszacsatolást.  Ez már csak attól függ, hogy a tanár milyen céllal kezd bele egy storyline óra tervezésébe.

Tanórán kívül is könnyen alkalmazható, gondoljunk egy szakkörre, tehetséggondozásra, projektekre vagy táborokra.

Én azért szeretem ezt a módszert, minden résztvevő nyer rajta. A tanár egy új szemléletű szerepbe helyezkedhet, az aktív tanulási folyamatban vesz részt, állandó interakció mellett, és amellett, hogy gyakorlati közegbe helyezi a tananyagot még remekül is szórakozhat. A tanulók pedig saját probléma megoldási útvonalakat alakíthatnak ki, fejlődik az együttműködési készségük, és játékos formában sajátítanak el ismereteket vagy alkalmazzák a már meglévőket.

Lippai Ildikó

Kiemelt kép: Trixie Liko képe a Pixabay -en.

Kép: Beyond Timelines képe a Pixabay -en.